, 2021/7/1

Nagyon nem egyszerű kezdő vállalkozónak lenni. Légy alapos, körültekintő, járj utána a dolgoknak mielőtt belekezdenél.

Kezdő vállalkozás

Az első 1 év. Ez az az idő amikor mindent kell csinálni, blog, hirdetés, látogatók megszerzése, termék gyarapodás na meg persze tanulás. Épp ezért igen fontos, hogy a vállalkozás kezdetén olyan vállalkozást indíts amit értesz is, hiszen e nélkül nem lesz sikered. Ha túl vagy az első éven és talpon vagy sokra viheted.

Kezd ezzel:

A lényegre fókuszálj!

A legfontosabb: vevőket szerezni! Sok minden elveheti a figyelmedet, kreatív ötletek, a távoli jövőbe mutató nagy projektek, adminisztratív apróságok, új ötletek, amiket majd ki kéne próbálni, de ennél  fontosabb a vevők megszerzése. Nélkülük nem megy a cég, ez olyan mint a motornak az üzemanyag.

Folyamatosan tegyél érte, hogy újabb és újabb látogatók jöjjenek az oldaladra, legyenek új érdeklődők és feliratkozók, és  teremts okot arra, hogy vásároljanak tőled!

Legyen példaképed

Valamikor nem volt ennyi sok online vállalkozás, nem lehetett tudni, mi lesz belőle, van-e itt helye a kicsi cégeknek egyáltalán. Ma  már nagyon sok  minta van, sok-sok ötlet, lehet figyelni, ki mit csinál, sok helyről lehet tanulni és vannak sikertörténetek is bőven, akinek  már sikerült.Nézz körül a világban, gondolkodj el azon 1-1 cégnek mi az üzleti modellje, hogyan “csinálnak” pénzt, legyen kapcsolatod olyanokkal, akiknek tetszik a beszéde, a profizmusa, tanulj  tőlük, inspirálódj.

Legyen terved

Minimum egy éves terved legyen nem kell hosszú távú semmiképp. Természetesen írd le. Tűzz ki egy célt ahová egy év alatt el szeretnél jutni, aztán legyen egy havi terv és heti terv abba megfogalmazva mi az amivel előre kellene haladni azon a héten.

Legyen a terv mindig a szemed előtt, akár kitűzheted az íróasztalod fölé a falra, így nem tudsz megfeledkezni arról, hogy mit kell megvalósítani és motiválni fog a haladásra.

Mérd az eredményeket!

Hetente egyszer nézd meg a honlapodat, a hírlevelet, a statisztikát. Lásd mennyien látogatták az oldalad, hányan iratkoztak fel a hírlevélre, hányan vásároltak.

Így objektíven látod a dolgokat, tudni fogod mit kellene növelni, min kellene változtatni, javítani, hogy minél hatékonyabb legyen az oldal.

Minden nap tégy meg egy kis lépést

Kitartásoddal és a szorgalommal pótolható, ha nincs pénzed. Mondjuk minden egyes nap meg írsz egy blogbejegyzést. Nem kis munka, de hosszú távon sok-sok látogatót hoz. Ha a nagy falat a honlapod elkészítése, akkor bontsd szét apró lépésekre és minden napra ütemezz be egyet.

Ha minden héten nem írsz két hírlevelet és 2 hónap múlva kész az automatizált hírlevélsorozat.Lehet minden héten egyszer egy heti akciós, amit csak a Facebookon hirdetsz meg és egy másik, amit csak a hírlevélben. Ha szeretnél egy online tanfolyamot, a legjobb módja, ha meghirdeted, eladod, aztán napról napra haladva elkészíted a leckéket, így nem dolgozol feleslegesen egy olyan terméken, amire nincs kereslet.

Írd fel az ötleteidet!

Kezdetben átlépsz egy ötletelős üzemmódba és csak pattannak ki az ötletek a fejedből amik zseniálisak lesznek. Meg fogod szeretni őket, legyen nálad mindig valami, amibe fel tudod írni őket, aztán minden héten egyszer nézd át őket és azt valósítsd meg, ami még mindig tetszik!

Tanulj folyamatosan!

Iratkozz fel hírlevélre, olvass,hallgass előadásokat vagy nézegess blogokat. Fejlődni kell  szakmádban, inspirálódj a Pinteresten és az Instagramon, hallgass TED előadásokat, így szélesedik a látóköröd és érdemes üzleti könyveket is olvass. Azt írd fel magadnak,  melyik ötlet az, ami hasznos lehet a saját vállalkozásod számára. Mi segíthetne, hogy jobban menjen a cég.

Melyik vállalkozási formát válasszam?

Ennek eldöntése attól függ, hogy mennyire pénzigényes, hogy egyedül vagy másokkal szeretnél vállalkozni. 

Egyéni vállalkozás

Ez a legegyszerűbb vállalkozási forma.Önmagában nincs komolyabb tőke igénye. Nem szükséges  sok pénz a vállalkozás beindításához. De a tevékenység amit végezni akarsz ettől függetlenül lehet tőke igényesebb, mint bérelt üzlet kialakítása, felszerelések eszközök beszerzése már a legelején is.

Betéti társaság

Itt legalább két személy szükséges, ezek általában családi vállalkozások, de a kültag elég, ha csak névlegesen a társad, mint csendes társ.

Az ügyvédi és cégbírósági díjak miatt  költségesebb elindítani az egyéni vállalkozáshoz képest. És a megszüntetése is költségesebb lesz.

Korlátolt Felelősségű Társaság

Lehet ezt akár egy vagy több személyes formában is alapítani. A jegyzett tőke minimum át a törvény határozza meg 3 millió forintban, ez mindenképp tőkeerősebb vállalkozásnak számít. Ezzel a pénzösszeggel már az alapításkor rendelkeznünk kell.

Annak eldöntése, hogy kezdő vállalkozóként milyen vállalkozási formát választunk a fentiek alapján több tényezőtől és körülménytől is függ és mindenkinek a saját tevékenysége, pénztárcája szerint kell előtte mérlegelnie. Érdemes lehet szakember segítségét kérni a megfelelő vállalkozási forma kiválasztásához.

Mikrovállalkozás

A Kkv. törvény szabályozza a cégek, gazdasági társaságok méretét. A törvény szerint lehet mikro-, kis- és középvállalkozásról beszélni. Ami ezeknél nagyobb azt nagyvállalatnak nevezzük.

Akkor beszélünk  mikro vállalkozásról ha:

összes foglalkoztatottainak létszáma 10 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Kis vállalkozásról beszélünk:

Ha az összes foglalkoztatottak létszáma 50 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Kis- és középvállalkozásról (KKV) beszélünk összességében, ha:

összes foglalkoztatottainak létszáma 250 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.