TÖBB PÉNZ, KEVESEBB MUNKA
|
Sipos Betty Business és Life Coach
Hogy mi a coaching, és hogyan tudok coachként segíteni, azt az alábbi történet színesen szemlélteti: „Egy későnyári este két ember bámul le a Gellért hegyről. Koruk és öltözködésük alapján hasonlóak, a nagy eltérés az arckifejezésükben van. Egyikük mélyeket lélegez és mosolyog, a másik arca komor, amikor az égre, majd a városra néz, magában talán Istenel… A délután mindkettőjüket ugyanazzal a dilemmával szembesítette. Egyikük a problémával a barátaihoz fordult, akik ellátták számos jó tanáccsal és saját életükből szóló élménybeszámolóval. Jót panaszkodtak, de emberünk most úgy érzi nem mehet haza családjához, mert a baráti panaszokra az otthoniak is rátennének, nem mondhat el mindent otthon, és okosság sem jut eszébe a helyzet megoldására. A másik azért jött a hegyre fel, hogy emlékezzen… mit összeszenvedett korább… most pedig felkereste az ő hivatalos segítőjét, újmagyarul coach-át, akivel nyíltan, a jó és támogató légkörben megerősödve több életképes alternatívát is talált. A késést sem kell magyarázza, mert a család már tudja, hogy az élete egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, mióta coach támogatásával dolgozik a munkahelyi katasztrófákon. Pedig először azt gondolta, hogy ez csak a kedvesének való, nőies önismereti cucc, ahol magánéleti konfliktusokat tárgyalnak ki.” A történet forrása a www.coachOK.hu oldal.
Azt vallom: Minden úgy van jól, ahogy van. Időnként mégis elgondolkodom azon, milyen sokat segített volna, ha néhány problémás helyzetemben lett volna mellettem egy segítő. Egy coach, aki a kezem fogva kivezetett volna az akkor megélt káoszból. Némely esetben biztosan máshogyan döntöttem volna. Pedagógusként kezdtem a pályafutásomat. 10 év tanítás után a médiában, kereskedelmi területen – a ranglétra minden lépcsőfokát végig járva-, felsővezetőként hagytam el a multinacionális vállalati környezetet. Mindeközben marketinkommunikációs szakértői diplomát is szereztem. Ezt követően trénerként, fejvadászként és tanácsadóként dolgoztam. Karriercélom akkor értem el, mióta elmondhatom, hogy coach vagyok. Hiszem, hogy a szakmai múltam és az a sok színes és változatos élethelyzet, amit megéltem, kellő tartalommal megtöltött hátteret teremt a választott hivatásomhoz. Ideális segítője vagyok mindazoknak a Nőknek, akik közép vagy felsővezetőként dolgoznak, vagy vállalkozást vezetnek. Azoknak, akik úgy érzik, hogy megrekedtek egy üzleti és/vagy magánéleti helyzetben és nem látják a számukra lehetséges megoldásokat. Azoknak, akiknek ha vannak is elképzelései a továbblépésre, most elbizonytalanodtak. Ideális segítője vagyok mindazoknak, akiknek az életében összekapcsolódnak a munkahelyi, a párkapcsolati, a gyermeknevelési és az egyéb magánéleti problémák. Hiszem, hogy együtt mindenre megtaláljuk a megoldási alternatívákat. Csodálatos érzés feltöltődve és hittel telve továbbmennünk az úton. Csodálatos érzés meglátni és megélni annak miden szépségét. Ehhez viszont fontos, hogy ne cipeljük magunkkal a problémáinkat, mert azok megoldhatóak. Hiszem, hogy az életünk során a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, és akkor minden rendben van. Jót jól érdemes! Nálunk az emberi sokszínűség, a gyakorláson és módszertani felkészültségen alapuló hitelesség a jelszó. A CoachOK Szakmai Közösség egy olyan szakmai – jogi formát magának nem kérő – szervezet, amelyet magukat folyamatosan fejlesztő és rendszeres fórumokon be is mutató coachok alkotnak. Ez a mindenkire jellemző önfejlesztés és szakmai bemutatkozás (cikkek, saját témával egymás előtt és nagyobb közönségnek tartott workshopok) adja az alapját a kifelé közösen képviselt coaching szakmai minőségnek.
Sipos Betty business és life coach
a CoachOK Szakmai Közösség tagja
tel: 36.30.219.2153
email: segitotars@gmail.com
|